2016. október 7., péntek

Első nap az isiben, és minden, ami még eszembe jut...

Ma mentem először  az iskolába. Vagyis inkább iskolákba, ugyanis a suli úgy néz ki, hogy 2 falu iskolája egyesült, mert kevesen vannak. Gabrovka a nagyobb falu, Dole viszont nagyon kicsi, ott 1-1 évfolyamon 2-3-4 gyerek van, ezért egyesítették az osztályokat, és együtt tanul az 1. és 2. évfolyam, a 3. és 4. évfolyam, és így tovább. (Bár nem tudom még, hogy csak bizonyos órákon vesznek-e részt együtt, vagy az összesen.) Tehát hivatalosan egy iskola, gyakorlatilag kettő. Gabrovkában leszek szerdán és csütörtökön, Doleban hétfőn és pénteken, kedden pedig az ifjúsági centerben, itt Litijában.

Ez a mai nap hatalmas élmény volt. Először Gabrovkába mentem. Amikor odaértünk, éppen tízórai szünet volt, és az összes gyerek ott volt az ebédlőben, ami pont a bejárat mellett van. Maja fogadott (nem valószínű, hogy ezt a nevet így írják szlovénul), ő lesz itt a mentorom, és elkiáltotta magát, hogy akkor én vagyok én, mire az összes gyerek nekiállt sikongatni. Egy hatalmas táblán ez fogadott, majdnem elbőgtem magam:




Kérdezték, hogy kell kimondani a szia szót, onnantól kezdve mindenki kiabálta, hogy sziiiaaaa sziiiaaa! Aztán jöttek egyre közelebb és közelebb, volt egy lány, aki odajött bemutatkozni, aztán pusmogás, odajött még egy. Újra pusmogás, még egy... És ez így ment, amíg be nem csengettek. Maja megmutatta az iskolát, közben megérkezett Alex, aki lány, mert hogy Alexandra, ő pedig a koordinátorom lesz, vele átmentünk Doleba. Ott pedig ez fogadott:




Megebédeltünk (kapok minden nap tízórait és ebédet az iskolában, tökingyen), majd kicsit bekapcsolódtam a délutáni leckeírásba meg legózásba. Meg persze a kórusba, na akkor bőgtem el magam majdnem másodszor, úgy meg voltam hatva, amikor a picik elkezdtek énekelni. Pont olyan volt, mint általános iskolás koromban egy énekóra, teljesen nosztalgikus hangulatban voltam!

Alex hozott haza kocsival. A suli olyan 20 percre van Litijától, szóval minden nap más-más tanár visz meg hoz. Menő... lenne, ha nem lenne hányingerem az anyósülésen, de persze van, mert végig szerpentinen megyünk.

Várjatok, most jön a jó rész, hazafele Alex kérdezi, hogy milyen zenét hallgatok. Mondom, hogy igazából csak benyomom a rádiót, aztán ami szól, azt, van viszont kedvenc együttesem, de senki nem hiszi el rólam, hogy ilyen zenét hallgatok, igazából ilyen szimfónikus metál banda. Erre tök meglepődik, hogy fúúú, komolyan, ez mennyire jó, mert ő is imádja, és a kedvenc együttese a Nightwish! Áááá, mondom ne már, nekem is!!! Ott sikítoztunk a kocsiban, amikor ez kiderült, háhá, hatalmas volt! Azt mondja erre: "Tudtam én, hogy téged kell választanunk erre a projektre, éreztem, hogy te leszel a legjobb!" Háhá, most sem hiszem el még!

Itthon kinn ült a padon a farmer szomszéd, nagy arc, semmit nem beszél angolul, de mindig mondja, hogy jáááá jáááá, ha meglát, kiabálja, hogy Dooooraaa Dooraaa, meg kérdezi, hogy "Rokkendroll?" meg hogy "Álkoholl?" Aztán meghívott egy kávéra, és hasonlóan sikeresen elbeszélgettünk, aztán a végén megkérdeztem, hogy hátramehetek-e a kutyához. Mindig örül neki, amikor a kutya felől érdeklődöm.

A kutya zsír úgy néz ki, mint Oszkár, csak kicsit sötétebb a buksija, itt van (vagyis innen kellene kiszabadítani, mondjuk inkább, hogy EGYELŐRE itt van, háhá):




Hétfőtől beindul az élet, minden egyes osztálynak be kell mutatkoznom, a hétvégén meg kell csinálnom a preziket hozzá.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése